Serafim Szappan: kézműves szappan, természetes illóolaj és natúrkozmetikum
Kozmetikumok egyszerűen és egészségesen!
Szeretnénk néhány mondatban bemutatkozni. Ha mindezt csupán egy mondatban kellene megtennünk, akkor a fenti címet választanánk. Ebből következik ugyanis minden, amivel leírnánk, hogy milyenek a Serafim termékek.
Hogyan lehet egy kozmetikum egyszerű és egészséges? Egyszerű, mert csupán néhány alapvetően fontos alapanyagból készül.
A vegyipar által előállított anyagok észrevétlenül hétköznapjaink meghatározó részévé váltak. Megkönnyítik életünket, de rejtett kockázataikat igazán fel sem becsültük. A negatív hatásokat kellő odafigyeléssel és tudatossággal csökkentenünk kell úgy, hogy ahol lehet, nem tesszük ki magunkat a vegyszerek közvetlen hatásának.
Ezt úgy is mondhatjuk, hogy sok mindent nem tartalmaznak a termékeink.
Ilyenek például:
- a szintetikus tartósítószerek,
- a kőolajszármazékok
- a mesterséges színezékek
- és az egyéb állagjavító adalékanyagok.
Ugyanakkor döntő és lényeges, hogy ami belekerül, az megfelelő, odavaló és biztonságos legyen. A legnagyobb hangsúlyt épp ezért az alapanyagok kiválasztására fektetjük. Fontosnak tartjuk, hogy olyan termékeket készítsünk saját kézzel, amelyekben örömünket leljük, és amelyek hatásosak és egészségügyileg is megbízhatóak. Serafim márkanévvel először kézműves szappanjaink kerültek forgalomba 2013-ban. A Serafim szappanok élelmiszer minőségű, növényi olajok, házi termesztésű és részben biogazdálkodásból származó gyógynövények, és természetes, 100%-os tisztaságú illóolajok felhasználásával készülnek. Jó válogatást kívánunk!
A Serafim kézműves termékek csapata:
Csorba Csaba és
Csorba-Szabó Judit
Kókusztejes hajmosó szappan
Vegyszermentes kényeztetés a hajnak hidratáló kókusztejjel! - Ez a teljes mértékben natúr alapanyagokból készült sampon szappan a kókusztejnek és a rozmaring illóolajnak köszönhetően egyszerre szolgál a fejbőr és a haj ápolására is. A rozmaringolaj serkentőleg hat a hajnövekedésre, és segíti a fejbőr megújulását. A kókusztej puhává, simává varázsolja a fejbőrt és fényessé, jól fésülhetővé a hajat. Pálmaolaj és ásványi olaj mentes termék.
Arctisztító fekete szappan
Zsíros, pattanásos bőrre - Egyedülálló arctisztító szappan 5 különleges, természetes összetevővel. Az aktív szén méregteleníti az arcbőrt, a csalán kivonat és a zöld agyag szabályozza a hámképződést, míg a fekete rizs kivonat és az eukaliptusz illóolaj csökkenti a gyulladásokat. A szappan nem tartalmaz sem pálmaolajat, sem ásványi olajat!
Levendulás shea vajas szappan
Hidratáló, bőrápoló - A levendula illata kivételesen nyugtató és frissítő. Illóolaja a hagyományos orvoslás szerint csillapítja a fájdalmakat és hathatós segítség a kimerültség ellen. A shea vaj ápolja a száraz bőrt, és segít megőrizni annak egészségét. A levendula szappan is pálmaolaj mentes!
Sószappan
Krémesen habzó bőrradír, shea vajjal és tengeri sóval - A sószappan enyhén, szinte krémesen habzik. Több mint 50%-ban tengeri sót tartalmaz, összehúzza a pórusokat, eltávolítja az elhalt hámsejteket. A shea vaj tartalma segít az egészséges bőr megőrzésében.
Narancsos levendula szappan
Prémium párosítások! Shea és kakaóvajjal, édesnarancs és levendula illóolajokkal - A kakaóvaj és a shea vaj kettős bőrápoló hatását egyesíti ez a kézműves termék. A szappanhoz a levendula klasszikus nyugtató és az édesnarancs könnyed, vidám illatát választottuk párosításként. A narancsos levendula szappan nem tartalmaz pálmaolajat.
Extra szűz olívaolaj szappan
Száraz, érzékeny bőrre, gyermekek fürdetéséhez is - A hidegen sajtolt, E vitaminban és antioxidánsokban gazdag extra szűz olívaolaj selymesíti és finoman ápolja a bőrt. Illatmentes és visszafogottan habzó szappan, amely arcmosáshoz és kisgyermekek fürdetésére is használható.
Körömvirág krém
A gyógynövényt elterjedten használják a gyógyászatban, ugyanis igen jó sebgyógyító, gyulladáscsökkentő és bőrnyugtató hatást tulajdonítanak virágzatának, amelyet a Magyar Gyógyszerkönyv Calendulae flos néven ismertet. Kiszerelés: 50 ml.
Kakaóvajas arctisztító szappan
Arcápolás hidratáló kakaóvajas, teafaolajos szappannal - A kókusz- és ricinusolaj dús habja megtisztítja a zsíros arcbőrt. A teafa illóolaj egzotikus és erőteljes illata, ami a kakaóvaj finom csokoládé aromájával keveredik, felfrissít.
Kamillás olívaolaj szappan
Száraz és érzékeny bőrre - Az olívaolaj jótékony hatását az orvosi kamillavirág gyulladáscsökkentő és sebgyógyító ereje egészíti ki. A finoman habzó kamillás szappan gyengéden tisztítja a bőröd. Ez a szappan is illatmentes. Érzékeny bőr esetén is ajánlható.
Citronella szappan
BIO körömvirággal - Egyszerre élvezheted a körömvirág sebgyógyító és gyulladáscsökkentő hatását valamint a citronella hűsítő, citrusos illatát! A citronellát, amely egy 2 méter magasra megnövő fűféle, hívják még citromfűnek is. Kertekben gyakran azért telepítik, hogy illatával távol tartsa a szúnyogokat. Ezért ez az illatos szappan vízpartokon is nagyon hasznos útitárs.
Kakukkfüves szappan
Frissítő, élénkítő - A kakukkfű enyhíti az alvási panaszokat és a népi gyógyászatban frissítő és sebgyógyító fürdőket is készítenek a gyógynövénnyel. A szárított kakukkfű levelet a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor bio-kertészetéből szereztük be. Nem tartalmaz pálmaolajat.
Teafa illóolaj 10 ml
Az enyhén kámforos és fűszeres illatú teafa illóolajat az Ausztráliában honos teafa (Melalueca alternifolia) leveleiből nyerik vízgőz desztillációval. A gyorsan növő fafajta a mocsaras területeket kedveli, de mára már nagy területeken termesztik értékes és igen keresett olajáért.