A weboldal cookie-kat használ a jobb szolgáltatás érdekében.

Orvosi levendula

Levendula - Lavandula Officinalis

Szerző: Hegyi Zoltán Imre


A levendula sokak által jól ismert, kedvelt gyógy- és dísznövény, jártunkban-keltünkben nagyon gyakran találkozhatunk vele. Jellegzetes illatú, kék virágait nagyon sokféleképpen használhatjuk. Európában már a rómaiak idején ismerték bizonyos hatásait, a középkori kolostorkerteknek is igen hasznos dísze volt, feljegyzések szerint Mátyás király visegrádi palotájában is termesztettek levendulát. A ma leginkább elterjedt fajtáit, főleg a francia, vagy valódi levendulát (amit orvosi levendulának is neveznek) az 1920-as években telepítette Magyarországra Bittera Gyula, korának neves gyógynövényszakértője.

A levendula szaporítása, gondozása


Eredetileg mediterrán, évelő növény, jól tűri a szárazságot, szereti az erős, tűző napfényt. A jól gondozott levendulabokor 25-50 évig is elél, Tihanyban ismert 80 éves ős-levendula tő is. 60-80 cm magasra is megnő. Fagytűrő, télálló. magról is nevelhető (ilyenkor palántázni kell), de tőosztással is szaporítható. Június elejétől július végéig tart a fővirágzása, a kifejlett virágzatot learatva (az időjárástól függően) augusztus-szeptemberben másodvirágzásra is lehet számítani. Nincs különösebb talajigénye, jól elvan meszes, agyagos földben is. A legfontosabb számára a sok napfény.

Ültetik bokorban, sövénynek, szegély-növénynek is kiváló. Az évenkénti visszavágáson kívül különösebb gondozást nem igényel. Virágzás után felére-kétharmadára visszametszve évenként szépen megújul. Kártevője nincs, nem igényel permetezést. Öntözni is elsősorban csak az ültetés időszakában kell, bár nagyon száraz nyarakon a mérsékelt öntözést meghálálja.

A kertben is kiváló segítség - rózsákkal társítva például megvédi a kártevőkre érzékenyebb fajt a levéltetvektől és különböző, rózsafajtákra specializálódott kártevőktől.

 

A levendulavirág használata


Felsorolni is nehéz, a levendula mi mindenre jó. Szárított és csokorba kötött formában is remek kártevőriasztó, elriasztja a molyokat és szúnyogokat. A méhek, dongók viszont nagyon szeretik - remek mézízesítő. Már az ókorban használták krémekben, mert kiváló bőrnyugtató, antibakteriális hatású gyógykenőcs készíthető belőle, égésekre és csípésekre is ideális. Az egyik legfontosabb szépészeti alapanyag, s nemcsak az illata okán. Budapesten jelenleg még levendulával ízesített fagyi is kapható - ami nem az első kísérlet, hogy fűszernövényként is felhasználják ezt a rendkívül sokoldalú gyógynövényt.

Az egyik legősibb felhasználása, hogy illatpárnába töltik, mivel enyhe idegnyugtató hatású, kiválóan segíti a mély, kielégítő alvást. Csecsemőkorban is használható, komoly segítség lehet egy levendulás alvópárna a nyűgös, nehezen alvó csecsemőktől gyötört kismamáknak. Orvosilag bizonyítottan stressz-oldó hatása van, csökkenti a pulzusszámot és a vérnyomást - egy levendulával töltött alvópárna egy fárasztó nap után a felnőtteknek is segíthet ellazultabb állapotba kerülni.

 

Levendulaolaj és illóolaj


A levendula hatásának legfontosabb hordozója az illóolaj. Azon kivételes gyógynövényeink közé tartozik, amelynek illóolaját a tapasztalat szerint hígítás nélkül is alkalmazhatjuk. Fontos viszont, hogy betartsuk az előírt mennyiséget belőle, mert nagy mennyiségben használva élénkítő hatása is lehet.

Fürdővízbe csöppentve, hajápoló szerekbe keverve, sőt, masszázsolajhoz adagolva is kifejti nyugtató, ellazító hatását, nem is beszélve a finom, jellegzetes illatról. Izom- és ízületi fájdalomra is használható, akár hígítatlanul is. Nedves ruhára cseppentve borogatásként is alkalmazható. Az otthont a nyugalom szigetévé varázsolja a párologtatott levendula-illóolaj.

A levendulaolaj használható öblítőszer helyett is, ilyenkor a legcélszerűbb ecettel elegyíteni. A ruhanemű így kellemes levendula illatú lesz, és fokozatosan elpárologva mintegy magunkon viselve a gyógyhatását, egész nap kellemes közérzetet biztosíthat.

A levendula illóolaja könnyen társítható cédrusfával, zsályával, muskátlival, fenyővel, szerecsendióval, és az összes fajta citrusolajjal

 

Levendula tea


Az általános nyugtató hatás a szervezeten belüli használatkor is jelentkezik. A levendulából főzött tea kiválóan enyhíti a kisebb gyomor- és bélpanaszokat, puffadás, emésztési zavarok esetében hamar kifejti hatását. Visszatérő panaszok esetében a rendszeres használata javasolt. Az egy-két kávéskanálnyi virágzatból készített csészényi tea íze is kellemes. Inhalálni is kiváló, tisztítja a légutakat, megnyugtatja az Ön mindennapoktól tépázott idegeit.

 

A levendula hatása


Fontos tudni, hogy a népi- és kolostori gyógyászati tapasztalatokat a levendula esetében a tudomány messzemenőkig igazolta. A levendula gyógyhatása az illóolajban található nagy mennyiségű (35-40%) linalil-acetát tartalomnak köszönhető. Antibakteriális, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, immunrendszer erősítő és fájdalomcsillapító hatással egyaránt rendelkezik. Fokozza az epeműködést, kiválóan hat a keringésre.

Orvosoktól aromaterapeutákig rengetegen ajánlják és használják a levendulából készült különböző készítményeket. Ha ön teljesen egészségesnek érzi magát, akkor is hasznára válhat egy csokor levendula, vagy a párologtatóba cseppentett illóolaj. Próbálja ki!

 

Forrás:  Maria Treben: Egészség Isten patikájából (Hunga-Print, Bp. 1990)

Tartalomhoz tartozó címkék: levendula illóolaj levendula krém